Felvételi eredmények 2019/20. - Veszprém

Minervás tanulók írják második éve az ország legjobb felvételijét!

Ebben az évben is összesítettük a 8. osztályos tanulóink középiskolai felvételi eredményeit aszerint, hogy sikeres volt-e a vágyott középiskolába, vagy egy adott tagozatra való bejutás.

A tavalyi évben két 8. osztályos diáknak sikerült az egész országban a maximálisan kapható 100-ból 98 pontot elérni, akik közül egyikük a veszprémi Minerva tanulócsoportjának volt a tagja. Idén egy másik tanulónkat sikerült hozzásegítenünk, hogy a központi írásbeli felvételijén száz százalékot érhessen el!

A 2019/2020-as tanévben felvételiző, Minervában felkészülő diákok 93%-át felvették az első 3 helyen megjelölt tagozatok valamelyikére. Tanulóink FELÉT a „kívánságlistán” elsőnek jelölt helyre vették fel!

  • Első helyen felvettek: 50%
  • 1-3. helyen felvettek: 93%

Ebben az évben mentális felkészítés is segítette a gyerekeket. A tréninget elvégzett 40 fő közül az 1-3. helyre felvették a diákok 95%-át.

Összehasonlítva az országos és az egyes tagozati eredményekkel, az alábbi pontok születtek:

A maximálisan elérhető 50 pontból a matematika átlag a Minervában tanuló diákok körében 34,3 pont volt, míg ez országosan csupán csak 22,7 pont volt. Magyarból is legfeljebb 50 pontot érhettek el a felvételizők. Országosan 26,8 pontot írtak a tanulók, amelyet a minervások 37,5 pontja húzott felfelé.

Matematika átlag (max. 50)

  • Minerva: 34,3 pont
  • országos: 22,7 pont

Magyar átlag (max. 50):

  • Minerva: 37,5 pont
  • országos: 26,8 pont

Az olyan speciális tagozatokra, mint az angol vagy biológia szakra, a tanulóknak a központi írásbeli felvételin kívül a tagozat szaktárgyához kapcsolódó szóbeli vizsgán is részt kellett venniük. A Minervában a felvételi előkészítéseink során lehetőséget biztosítottunk tanulóinknak arra is, hogy a tárgyi specializációval induló osztályokba is sikeresen felvételt nyerhessenek.

Két veszprémi gimnázium angol tagozatára való szóbeli felvételijén diákjaink 84%-ot és 90%-ot értek el, biológiából pedig 87%-os eredményt szereztek!

Angol szóbeli:

  • Lovassy (max. 40): 33,75 pont (84%)
  • Vetési (max. 50): 44,85 pont (90%)

Biológia szóbeli: Vetési (max. 50): 44 pont (88%)

Veszprém megye népszerű középiskoláiban ennyi minervás „gólyával” találkozhatunk a folyosókon:

  • Lovassy László Gimnázium: 40 fő
  • Vetési Albert Gimnázium: 36 fő
  • Almádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimn.: 16 fő
  • Ipari Szakgimnázium: 18 fő

További boldog és sikeres középiskolai éveket kívánunk tanulóinknak!

Felkészítő tanárok:

B. Viz Erzsébet - angol
Bándi Klára - matematika
Horváth Brigitta - mentális tréning
Jinda Réka - magyar
Kovács Előd - matematika
Markó Dóra - biológia
Pucsek Zsuzsanna - magyar
Szaksz Balázs - magyar
Zsilák Borbála - biológia