Tréningek Veszprémben 2021.

2021. nyarán és második felében a következő tanfolyamok és tréningek kerülnek megrendezésre a veszprémi Minerva-házban, melyekre már most lehet jelentkezni:

1. Mentális tréning

A tréningen tanultak alkalmazásával a gyerekek magabiztosabbá, felelősségteljesebbé és pozitívabbá válhatnak, lerövidíthetik a tanulási időt, és éles helyzetekben (felelés, vizsga, felvételi, verseny, fellépés) képesek lesznek a megfelelő (nyugodt, laza) mentális állapotba hozni magukat.
Ehhez persze szükséges lesz a későbbiekben gyakorolniuk a technikákat. Minden nagyon egyszerű lesz, ugyanakkor a hatásuk a rendszeres gyakorlásban rejlik. :)

Két időpontra lehet előzetesen jelentkezni:

  • 2021. augusztus 21. (szombat) 9-14 óra vagy
  • 2021. augusztus 28. (szombat) 9-14 óra. Ha mindkettő egyformán megfelelő, akkor kérjük, mindkettőt jelöljék be, és augusztusban pontosítjuk, hogy melyik tanfolyamra jönne a gyermek!

Jelentkezni az űrlap kitöltésével lehet.
A tréning ára: 8.000 Ft/fő, helyek korlátozott létszámban.
A tréninget vezeti: Horváth Brigi mentális tréner

A tréning az év folyamán többször is megszervezésre kerül!

2. Kommunikációs tréning szülőknek

„A szavak ablakok vagy falak. Elítélnek vagy felszabadítanak.”

Szülőként gyakran kerülünk konfliktushelyzetbe. Olykor elszakad a cérna, indulatosak leszünk, máskor beszélgetéseink nehézkessé, fárasztóvá válnak, vagy feloldhatatlan nézeteltéréshez vezetnek.
Az erőszakmentes kommunikáció módszere abban segít bennünket, hogy úgy tudjuk kezelni és megoldani a nézeteltéréseiket, hogy az mindenkinek a javára válik.
A tréning témái:

  • Ítélkezés nélkül figyelni
  • Az érzések azonosítása és kifejezése
  • Felelősséget vállalni az érzéseinkért
  • Kérés vagy követelés
  • Empátiával fordulni önmagunk és mások felé
  • A düh kifejezése
  • A köszönet kifejezése

Időpont-egyeztetés, további információ: Molnár Orsolya
telefon: +36 30 474-2393
email: omolnar0805[kukac]gmail [dot] com


3. Kommunikációs tréning fiataloknak

„Hogyan mondjam el Neked?”

Gyere el, ha szeretnéd elsajátítani:

  • hogyan tudatosítsd és fejezd ki az érzelmeidet
  • hogyan kommunikáld a gondolataidat, hogy azok meghallgatásra kerüljenek
  • hogyan fordulj együttérzéssel magad és mások felé
  • hogyan fejezd ki a dühödet
  • hogyan mondj köszönetet

A tréningen egyszerű gyakorlatokon keresztül tanulhatod meg:

  • hogyan tedd szóvá a téged zavaró dolgokat?
  • hogyan fogalmazz meg egyértelmű kéréseket, ahelyett, hogy követelésekkel állnál elő?
  • hogyan kezeld és fordítsd saját hasznodra a kritikát, a szemrehányásokat?
  • hogyan fejezd ki a haragodat, ahelyett, hogy hagynád, hogy némán fejtse ki hatását?

Időpont-egyeztetés, további információ: Molnár Orsolya
telefon: +36 30 474-2393
email: omolnar0805[kukac]gmail [dot] com


4. Időmenedzsment workshop fiataloknak

„Vedd kezedbe az irányítást!”
A GTD – Getting Things Done (Végezz el mindent!) angol kifejezés rövidítése – egy olyan módszer, amelynek segítségével stresszmentesen és hatékonyan menedzselheted a dolgaidat.
Megtanulhatod belőle,

  • hogyan csökkentheted a stresszt
  • hogyan gazdálkodj jól az időddel
  • hogyan tartsd kézben a dolgaidat
    hogy több időd maradjon a barátaidra és néha lazíthass, pihenhess is egy kicsit.

A workshopon megismerkedhetsz a GTD teljes eszköztárával és gyakorlati megvalósításával.
Használatával képes leszel kezedben tartani az életedet befolyásoló tényezőket és körülményeket és tisztábban fogod látni merre tartasz. „Azt mondják az idő megváltoztatja a dolgokat, de az igazság az, hogy magadnak kell megváltoztatnod őket.” Andy Warhol

A workshop 4 órás, ára 9.000 Ft. Időpont-egyeztetés, további információ: Molnár Orsolya
telefon: +36 30 474-2393
email: omolnar0805[kukac]gmail [dot] com


5. Fotós workshop

Ismerkedjünk a fotográfiával!
A Minerva Tanulási Alternatíva új képzésére várjuk a fotózni szerető, fotózást kedvelő jelentkezőket.

Közös fotózások során feldolgozott tematika:

  • fényképezőgépek fajtái, működése,
  • objektívek típusai, tulajdonságai,
  • záridő, rekeszérték, ISO érzékenység,
  • automatikus és manuális fókusz,
  • a fényképezőgép beállítási lehetőségei
  • fehéregyensúly, mélységélesség, fénymérési módok,
  • kompozíciós elvek és szabályok,
  • fileformátumok, képfeldolgozás,
  • közös képértékelés

Az alkalmanként két órás foglalkozások a jelentkezőkkel egyeztetett időpontban hetente egyszer zajlanak. A workshopot a nyolcadik alkalommal egész napos közös fotózás zárja.

A workshop teljes időtartama 20 óra, részvételi díj 40000 Ft. Maximális létszám 6 fő.

Jelentkezés és további információ a dodaphoto.eu oldalon

Molnár Péter művészeti és médiafotográfus