Tomoko a Japán Centrum Veszprém alapítója és vezetője. 1998 óta japán nyelvtanár. 2000-ben jött Magyarországra és a Pannon Egyetemen kezdett tanítani japán nyelvet és kultúrát. Ezt követően néhány évig az Európai Unió más országaiban is élt, ahol japán nyelvtanárként szerzett további oktatási gyakorlatot pl. az UCD egyetemen, Írországban.
2007-ben visszatért Magyarországra és néhány évig a Japán Alapítvány keretében tartott japán nyelvi tanfolyamokat Veszprémben, főként gimnazistáknak, de magánszemélyeknek is. Ezután 3 év szünet következett az oktatásban, amikor tolmácsként és fordítóként magyarországi japán cégeknél vállalt munkát. Ez idő alatt hasznos tapasztalatokat szerzett a kulturális különbségek és azok kezelése terén a gyakorlatban.
Most újrakezdte a japán nyelv tanítását a Minervánál. Olyan módszert kínál, ami a magyar anyanyelvűek számára megfelelő és hatékony, ugyanakkor törekszik arra, hogy a tanulók minél többet megismerjenek és átérezzenek ebből a távoli kultúrából itt a Minerva tanteremben.
Jelenleg magyar férjével és két gyermekével él Veszprémben.
Kikapcsolódásként kutyát sétáltat, kirándul és lovagolni jár. Szeret olvasni.
A franchise partner (a továbbiakban Szolgáltató vagy Adatkezelő) tevékenységének gyakorlása szükségszerűen személyes adatok kezelésével jár.
A jelen tájékoztató célja, hogy rögzítse az adatkezelési elveinket és tájékoztatást adjon a személyes adatok kezelésével kapcsolatos feltételekről, adatvédelmi garanciákról. Adatkezelési elveinket a hatályos jogszabályokra, elsősorban az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletére (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: „GDPR”) és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Info. tv.”) rendelkezéseire tekintettel alakítottuk ki.
A GDPR és az Info. tv. alapján az Adatkezelő ezen dokumentummal teljesíti az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó tájékoztatást, ezzel is elősegítve az érintettek jogainak gyakorlását.
A kezelt személyes adatok tekintetében minden esetben biztosítjuk az adatkezelés jogszerűségét és célszerűségét.
E tájékoztató célja, hogy tanulóink és törvényes képviselőik már a személyes adataik megadása előtt megfelelő információkat kaphassanak arról, hogy személyes adataikat milyen feltételek és garanciák mellett, mennyi ideig kezeljük.
Jelen tájékoztató online elérhető a Minerva tanulási alternatíva (a továbbiakban „MIN-TA”) honlapján (https://www.min-ta.hu/adatvedelem/morita_tomoko/) vagy az érintett személy kérésére e-mailben elküldendő.
A MIN-TA rendszer lényege, hogy elsősorban a közoktatásban tanulóknak minőségi, alternatív magántanári szolgáltatást (a továbbiakban: Szolgáltatás) nyújtson. Ennek keretében tanulmányi felzárkóztatás, tehetséggondozás, felvételi-, érettségi- és nyelvvizsga felkészítés, ismeretterjesztés és az egészséges személyiségfejlesztés megvalósítása céljából vehetik igénybe magántanári szolgáltatásainkat. Az iskola utáni foglalkozások jellemzően kis csoportos rendszerben történnek.
A MIN-TA rendszer fő sajátossága a szülőkkel való minőségi kapcsolattartás, melynek során gyermekük fejlődésével kapcsolatban folyamatos tájékoztatásban részesülnek, kérésre személyre szóló pályaválasztási, nevelési és életvezetési tanácsokat kaphatnak e-mailben, telefonon, vagy akár személyes konzultáció formájában.
A MIN-TA és az Adatkezelő célja a fent körülírt Szolgáltatások kiemelkedő szinten történő nyújtása és az érintettekkel való kapcsolattartás, melyhez meghatározott adatok kezelése szükséges.
Adatkezelő nem végez olyan tevékenységet amely megkívánja adatvédelmi tisztviselő közreműködését.
A szolgáltatások nyújtása körében az érintettel kapcsolatos minden adat kezelése önkéntes hozzájáruláson alapul.
14 év alatti gyermek esetében a szülő (törvényes képviselő) hozzájárulása szükséges, 14-16 év közötti gyermek esetében a szülő és a gyermek közösen jogosult nyilatkozni, 16 év fölött a gyermek önállóan is jogosult a hozzájárulás megadására.
Különélő vagy elvált szülők esetében csak az a szülő adhat érvényes adatkezelési nyilatkozatot, aki a szülői felügyeleti jogok gyakorlására jogosult – az Adatkezelőnek azonban nem feladata, hogy ezt a kérdést mélységében vizsgálja, el kell fogadnia az erről szóló szülői tájékoztatást azzal, hogy vita esetén az ellentmondást az erre jogosult hatóságnak (gyámhatóság, bíróság) kell megoldania.
A Szolgáltatások igénybevételéhez az érintett vagy törvényes képviselője online, vagy offline jelentkezési lapot tölt ki, vagy e-mailben közli a kért adatokat, amellyel tevőlegesen és önkéntesen hozzájárul ahhoz, hogy Adatkezelő az alábbi adatokat a Szolgáltatás igénybevételének befejezéséig, vagy tovább – illetve a vonatkozó törvények, szabályok által meghatározott ideig – kezelje.
A jelentkezési lap kitöltésével (online vagy offline, illetve e-mail) az érintett kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az így átadott személyes adatait a Szolgáltató a szerződés létrejöttéhez, a Szolgáltatás teljesítéséhez, illetve teljesítésének igazolása céljára mindaddig kezelje, amíg az érintett igénybe veszi a Szolgáltatást (5.1 és 5.2 szerinti adatok).
Szolgáltató kérheti érintett hozzájárulását az időben ezen túlmenő adatkezeléshez, minőségbiztosítási, eredmény utánkövetési és statisztikai célok megvalósításához további 5 évre.
Az 5.3 szerint megadott adatok kezelésének ideje az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számv. tv.) alapján tárgyév + 5, illetve tárgyév + 8 év.
Adatkezelő a szolgáltatások nyújtásához, kapcsolattartáshoz és a törvényekben előírt kötelezettségei teljesítéséhez, a személyes adatok kezelése során az alábbi adatfeldolgozók szolgáltatásait veszi igénybe:
Minerva Franchise Kft.
Székhelye: 8200 Veszprém, Szabadság tér 2.
Cégjegyzékszám: 19-09-520369
Adószáma: 26672636-1-19
E-mail címe: info@minervafranchise.hu
Adatvédelmi tájékoztatója: https://www.min-ta.hu/adatvedelem
Rackhost Informatikai Zrt.
Székhelye: 6722 Szeged, Tisza Lajos körút 41.
Cégjegyzékszám: 06-10-000489
Adószáma: 25333572-2-06
E-mail címe: info@rackhost.hu
Adatvédelmi tájékoztatója: https://www.rackhost.hu/privacy-policy
Google LLC
Székhelye: 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA
Az Európai Gazdasági Térségben vagy Svájcban tartózkodó felhasználók esetében a személyes adataiért felelős adatkezelő, kivéve, ha valamely szolgáltatásra vonatkozó külön adatvédelmi tájékoztató erről másként rendelkezik:
Google Ireland Limited
Székhelye: Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Írország
nyilvántartási szám: 368047
Adatvédelmi tájékoztatója: https://policies.google.com/privacy
Facebook Inc.
Székhelye: Menlo Park, California, USA
Az Európai Gazdasági Térségben vagy Svájcban tartózkodó felhasználók esetében a személyes adataiért felelős adatkezelő, kivéve, ha valamely szolgáltatásra vonatkozó külön adatvédelmi tájékoztató erről másként rendelkezik:
Facebook Ireland Ltd.
4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2 Írország
Adatkezelési tájékoztatója: https://www.facebook.com/about/privacy
Számlázz.hu – KBOSS.hu Kft.
Székhelye: 1031 Budapest, Záhony utca 7.
Cégjegyzékszáma: 01-09-303201
Adószáma: 13421739-2-41
Email: info@szamlazz.hu
Adatvédelmi tájékoztatója: https://www.szamlazz.hu/adatvedelem/
Az adatokat kizárólag az Adatkezelő ismerheti meg. Az Adatkezelő a kezelt adatokat harmadik személynek nem adja át, nem továbbítja. Kivéve azokat a hatóságokat, amelyek indokolt esetben kötelezhetik az Adatkezelőt az adatok átadására, de csak a megjelölt célnak feltétlenül szükséges mértékben.
Az adatszolgáltatás önkéntes, ennek elmaradása esetén az érintettel a Szolgáltató nem tud szerződést kötni a Szolgáltatások igénybevétele érdekében.
Az adatkezelő minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa az érintettek személyes adatainak biztonságát, ezzel kapcsolatban a Szolgáltató folyamatosan naprakészen tartja a nyilvántartásait. A személyes adatokhoz szigorúan korlátozott a hozzáférés, a jogosulatlan megismerés, a személyes adatok jogosulatlan megváltoztatása, illetve jogosulatlan felhasználásának megelőzése érdekében.
Esetleges adatszivárgás, rendszer elleni visszaélés esetén a Szolgáltató megtesz minden szükséges lépést:
Az érintett a jogainak megsértése esetén az Adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat. Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni. A hatóság címe: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C., levelezési címe: 1530 Budapest, Pf.: 5., telefon: +36-1-391.1400, e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. Adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
A Szolgáltató fenntartja a jogot a jelen Adatvédelmi Tájékoztató egyoldalú módosítására, az érintettek előzetes értesítése mellett. A módosítás hatályba lépését követően a Szolgáltatás igénybe vevője a szolgáltatás további használatával elfogadja a módosított Adatvédelmi Tájékoztatót az abban szereplő változásokkal együtt, vagy panaszt tehet, illetve élhet a GDPR által biztosított jogaival (lásd: 10. pont).
Kelt: Veszprém, 2019. augusztus 31.
Készítette: Minerva Franchise Kft.
Az adatkezelési tájékoztatót a Szigeti, Raszler & Kulisity Ügyvédi Iroda (8200 Veszprém, Budapest út 13.) ellenőrizte.
„Kiadmányozta:” Morita Tomoko adatkezelő
Verziószám: 1.2.5