Történet

„Mert a cél maga az út!”

ÚJ SZELEK

Az történt, hogy a közoktatásban végzett 24 év munka után, egyszer csak azt éreztem, hogy váltanom kell. Sokéves matematika-munkaközösségvezetés után 10 évet dolgoztam iskolaigazgatóként. Egy olyan iskola vezetését vállaltam, amelynek pár évvel korábban még a megszűnése is szóba került. A tanári karból sikerült egy olyan kiváló csapatot kovácsolni, hogy az évek során országosan is jegyzett, jó hírű intézménnyé váltunk.
2015-ben nem pályáztam újra, tanárként sem akartam ott folytatni. Nem vonzott más terület sem, tanítani viszont nagyon szerettem, ezért elhatároztam, hogy főállású magántanár leszek.
Ugyanakkor fogalmam sem volt, hogy hogyan kell vállalkozni, hogyan lesz ebből megélhetés. Szerencsére férjem – akire a korábbi munkámban is számíthattam – tudott segíteni. Üzleti tervet készítettünk, többek közt megtanultam számlázni, kialakítottam az adminisztráció rendszerét.
A sokéves tanári pályám alatt szisztematikusan gyűjtöttem és használtam a különböző matematikaversenyek, kiadványok feladatait, melyekből válogatásokat, a korábbi munkámhoz saját feladatlapokat állítottam össze. Így – talán kicsit naivan, de – egy viszonylag biztos háttérrel néztem szembe a jövőmmel: tehetséggondozást fogok csinálni, amihez a legjobban értek.


VALAMI ELKEZDŐDIK

Augusztus végére tananyagfrissítő foglalkozásokat hirdettem, de szükség volt még egy helyre, ahol a tanítványokat fogadhatom. Barátaink tartós külföldi tartózkodásuk alatt átengedték lakásuk egyik félszobáját használatra, ami a kezdéshez óriási segítségnek bizonyult. Itt rendeztük be a 4 fős csoportoknak alkalmas termemet.
Hasznos, ha egy vállalkozásnak van jól csengő neve. A szakmáknak van cégére, mint például a kovácsnak az üllő, vagy orvosnak a sztetoszkóp. A magántanárnak ez Minerva. Az ókori Rómában magántanárok iskoláiban tanultak, az istennő védelme alatt. Az én módszerem pedig egyfajta egyedi tanulásmenedzsment. Ebből következően lett a márkanév a Minerva Tanulási Alternatíva®, vagy röviden: MIN-TA, ami a férjem ötlete (így ő a keresztapa, el is neveztük Don Minervának :-)
Szeptemberben 20 tanítvánnyal kezdtem a tanévet. Kiderült, hogy a tehetséggondozás mellett óriási igény van a középiskolai felvételire való felkészítésre, így októberre már több mint 60 diákom lett.
Azzal is szembesültem, hogy hiába vannak összegyűjtött és kidolgozott anyagaim, a gyerekek egyéni fejlesztési igényéhez igazodva, folyamatosan új és újabb feladatlapokat kell készítenem. Szerencsémre egyik kedves barátnőm megajándékozott egy fénymásológéppel.
A létszám tovább bővült, kinőttük a helyet, keresnem kellett egy alkalmasabbat.


BŐVÜLÜNK

2015. novembertől Veszprém belvárosában, egy kis irodaházban béreltem ki egy nagyobb termet. Itt már 8 fős csoportokkal tudtam dolgozni. A nyár folyamán matematika-életvitel táborok szervezésével tudtam a gyerekeknek hasznos időtöltést nyújtani.
A 2016 szeptemberében induló tanévben már hetente 20 órát tartottam, fele arányban 8. osztályos felvételizőkkel.
2017 tavaszán találkoztam Szaksz Balázs kollégámmal, aki éppen új kihívást keresett magának. Szeptembertől ő lett a veszprémi Minerva magyar nyelv tanára. Összedolgozva így már komplett középiskolai felvételi felkészítést tudtunk megvalósítani.
Az év folyamán egyre több középiskolás jelentkezőm is akadt, akiket én már nem tudtam vállalni. Keresnem kellett egy alkalmas segítő társat, akit meg is találtam Kovács Előd, a Pannon Egyetem mesteroktatója személyében. Ettől kezdve, az elért ismertségünknek köszönhetően, sorban jelentkeztek nálam csatlakozni kívánó kollégák. Egyúttal ki is nőttük a helyünket, rajtam kívül senkinek nem voltak ideális körülményei.
2018 februárjában felkeresett egy úr, hogy hallott rólunk, szimpatikus neki amit csinálunk, támogatni akarja a munkánkat. Kiderült, Ő Siliga Sándor ingatlanbefektető cégtulajdonos. Átlátva a problémánkat, Sándor nagyvonalúan felajánlotta, hogy a cége megvásárol egy olyan eladó ingatlant, amely alkalmas a számunkra, és bérbe adja nekünk.


MINERVA-HÁZ

Júniusban birtokba vehettük a veszprémi belváros sétálóövezetének egyik impozáns, 4 szintes irodaépületét.
A nyári táborokat már itt tartottuk. Az augusztus végi tananyagfrissítők után, szeptembertől 16 kollégával indult el a munka, a tehetséggondozás, felvételi és érettségi felkészítés, nyelvtanulás és számos szakkör jellegű foglalkozás. Korábbi kolléganőm, B. Viz Erzsébet angoltanárnő harmadik főállású magántanárként csatlakozott hozzánk.
A 2018/19-es tanév során hetente átlagosan 350 tanítványt fogadtunk az épület falai között.
A munkánkat fejlesztőpedagógus, gyermekpszichológus és kutyás terapeuta munkatársak is segítik. Így megvalósult az az elképzelésem, hogyha egy szülő hozzánk fordul a gyermekével kapcsolatos problémájával, akkor mindenben tudunk nekik segítséget nyújtani.
Ezt szeretnénk kiterjeszteni az ország más településeire, és ebben is jó úton haladunk. Már Budapesten, Szegeden és Szombathelyen is van franchise pontunk, tagozatunk.
Egy franchise rendszer keretében – melyet a férjem álmodott meg (erre utal a MIN-TA név is) – szeretnénk az egész országot behálózni, hogy minél több helyen vehessék igénybe azokat a szolgáltatásokat, amiket nyújtani tudunk.
A krónika itt most véget ér, de a történet folytatódik…


Cz. Nagyné Bándi Klára
A Minerva Tanulási Alternatíva alapítója és szakmai vezetője
Veszprém, 2019. június 25.