Gyakran Ismételt Kérdések

Összegyűjtöttük a leggyakrabban feltett kérdéseket, melyekre röviden válaszoltunk.
Ezek semmilyen körülmények között nem minősülnek teljes körű tájékoztatásnak, vagy ajánlatnak, pusztán információ az érdeklődők számára. Konkrét esetben pontos és hivatalos tájékoztatás a magántanároktól kérhető.

A jelenlegi helyszíneink: Veszprém, Budapest és Zalaegerszeg, de folyamatosan bővül a települések köre. Részletesebben a Helyszínek oldalunkon.
Kérjük írjon nekünk e-mailt, ha az Ön településén még nincs Minerva franchise pont, de igénybe venné, ha lenne! Ajánljon nekünk tanárt, vagy ajánljon neki bennünket, akiről úgy gondolja szívesen csatlakozna a Minerva magántanáraihoz!

Foglalkozásaink főként a közoktatásban tanulóknak szóló délutáni, iskola utáni órák, de felnőttek számára is indulnak nyelvtanulási (angol, német, japán) kurzusok. Jelenleg a következő kategóriák elérhetőek választható tárgyakból:

  • Középiskolai felvételire felkészítés (matematika, magyar, angol, német, biológia)
  • Érettségire felkészítés (matematika, magyar, angol, német, japán, fizika, kémia, biológia)
  • Tehetséggondozás (matematika, angol, német, japán, robotika, fotográfia, ének)
  • Felnőttek felkészítése (angol, német és japán nyelv, ének)

    Bővebb tájékoztatás a foglalkozások oldalunkon található.

A foglalkozást tartó magántanárnak kell egy e-mailt küldeni a jelentkezési szándékról. A tanár küldeni fog egy részletes tájékoztatót, megadja a lehetőségeket a helyre és az időpontokra vonatkozólag. A további egyeztetés már történhet telefonon, vagy akár személyesen.
A tanárok e-mail címe, egyéb elérhetőségei, az adatlapjukon található, mely a tanárok oldalunkról is lekérhető.

Alapvetően kis csoportban foglalkozunk a tanítványokkal, amely témától és tanártól függően 4, maximum 8 főt jelent. Tapasztalataink szerint ez a leghatékonyabb módja egy kitűzött cél elérése érdekében folytatott tanulásnak.

A kis csoportos foglalkozás sokkal élvezetesebb a gyerekeknek, mint amikor a tanár figyelme egyedül rájuk irányul. A közösségbe való beilleszkedés feloldja az egyéni foglalkozáson tapasztalható gátlásokat, a tanulás élménnyé válik. Sokkal kisebb rajtuk a nyomás, jobban el tudják helyezni a tudásukat a korosztályukban, látják hogyan fejlődnek a többiek, ami nagyon inspirálóan hat rájuk. Megismernek más iskolabelieket, barátságok szövődnek, várják a találkozást. Sokkal szívesebben járnak, és tanulnak közösségben. Ugyanakkor mindenki megkapja a kellő időt és figyelmet a tanár részéről, egyénre szabottan, önállóan, saját ütemének megfelelően tanul.

A kis csoportos foglalkozások 50 percesek, és jellemzően egész órakor kezdődnek. Heti rendszerességgel mindig ugyanakkor, kurzusonként és igény szerint heti 1 vagy 2 alkalommal.
Egyes témák és foglalkozások esetében más időbeosztás is lehetséges, vagy szükséges, erről a magántanár ad tájékoztatást.

Az 50 perces kis csoportos foglalkozások irányára jelenleg 3.000,- Ft/alkalom. Egy magánórát 3 főtől tekintünk kis csoportosnak, de a tanulócsoportok szervezése és beosztása a magántanárok önállóságának része. Egyes kurzusok, illetve egyéni órák esetén a tanárok saját díjszabást alkalmaznak. Minderről részletes információt küldenek a jelentkezésre adott válaszukban.

Jelenleg egy esetben van kedvezményre lehetőség:

  • ugyanahhoz a magántanárhoz egy időszakban kis csoportos foglalkozásra járó testvérek esetén
    az óradíjból engedmény jár, melynek mértékét a magántanár határozza meg.

A jelentkezés, beiratkozás után a magántanár számlát állít ki előre legalább 5 alkalomról, melyet a számla fizetője e-mailben kap kézhez. A számlát a fizetési határidőn belül átutalással lehet fizetni, általában lehetőség van bankkártyás fizetésre is. A készpénzes fizetést a tanárral kell előre egyeztetni.
A tanítványok a részvételüket minden alkalommal regisztrálják, az 5 alkalom leteltekor újabb számla kerül kiállításra, és így tovább.

Az óra lemondását minél hamarabb kérjük (legalább 24 órával előtte), amikor ez előre tudható (osztálykirándulás, verseny stb.), ekkor a hiányzó helyére jöhet óra pótlását igénylő tanuló. Ezt a lehetőséget kérésre a hiányzónak is igyekszünk biztosítani.
Ha előre nem látható körülmény miatt nem tud jönni az órára (betegség vagy más akadályozó tényező), akkor SMS-ben vagy messenger üzenetben kérjük időben a lemondást. A lemondást minden esetben nyugtázzuk. Ha nem érkezik jelzés, akkor az óradíj felszámolásra kerül („elfelejtettem, hogy órám van” esete).

Bármilyen jellegű problémát elsődlegesen annak a magántanárnak kell jelezni, akivel kapcsolatban az felmerült. Kollégáink elkötelezettek abban, hogy mindig a legmagasabb szinten szolgáltassanak, ennek ellenére néha ők is hibázhatnak.
Ha nem elégedett a panaszkezeléssel, kérjük írja meg a minerva[kukac]min-ta [dot] hu központi e-mail címünkre, hogy panaszát kivizsgálhassuk és orvosolni tudjuk.
A panaszkezeléssel kapcsolatos minden információt a tanulói szerződés tartalmaz.

Ha van olyan kérdése, amelyre nem talált választ, és fontos, vagy közérdeklődésre tarthat számot, kérjük írja meg nekünk a minerva[kukac]min-ta [dot] hu központi e-mail címünkre, hogy teljesebbé tehessük az információkat.
Segítő közreműködését előre is köszönjük!