Történet

„Mert a cél maga az út!”

ÚJ SZELEK

Az történt, hogy a közoktatásban végzett 24 év munka után, egyszer csak azt éreztem, hogy váltanom kell. Sokéves matematika munkaközösségvezetés után 10 évet dolgoztam iskolaigazgatóként. Egy olyan iskola vezetését vállaltam, amelynek pár évvel korábban még a megszűnése is szóba került. A tanári karból sikerült egy olyan kiváló csapatot kovácsolni, hogy az évek során országosan is jegyzett, jó hírű intézménnyé váltunk. 2015-ben nem pályáztam újra, tanárként sem akartam ott folytatni. Nem vonzott más terület sem, tanítani viszont nagyon szerettem, ezért elhatároztam, hogy főállású magántanár leszek. Nem tudtam, hogy hogyan kell vállalkozni, hogyan lesz ebből megélhetés. Szerencsére volt férjem – akire a korábbi munkámban is számíthattam – tudott segíteni. Üzleti tervet készítettünk, többek közt megtanultam számlázni, kialakítottam az adminisztráció rendszerét. A sokéves tanári pályám alatt szisztematikusan gyűjtöttem és használtam a különböző matematikaversenyek, kiadványok feladatait, melyekből válogatásokat, a korábbi munkámhoz saját feladatlapokat állítottam össze. Mindig nagyon fontos volt számomra a tehetséggondozás, így ezzel kezdtem el foglalkozni magántanárként is.

VALAMI ELKEZDŐDIK

Augusztus végére tananyagfrissítő foglalkozásokat hirdettem, de szükség volt még egy helyre, ahol a tanítványokat fogadhatom. Barátaink tartós külföldi tartózkodásuk alatt átengedték lakásuk egyik félszobáját használatra, ami a kezdéshez óriási segítségnek bizonyult. Itt rendeztük be a 4 fős csoportoknak alkalmas termemet. Hasznos, ha egy vállalkozásnak van jól csengő neve. A szakmáknak van cégére, a magántanárnak ez Minerva. Az ókori Rómában magántanárok iskoláiban tanultak, az istennő védelme alatt. Az én módszerem pedig egyfajta egyedi tanulásmenedzsment. Ebből következően lett a márkanév a Minerva Tanulási Alternatíva®, vagy röviden: Min-
TA, ami Cz. Nagy Zoltán ötlete. Szeptemberben 20 tanítvánnyal kezdtem a tanévet. Kiderült, hogy a tehetséggondozás
mellett óriási igény van a középiskolai felvételire való felkészítésre, így októberre már több mint 60 diákom lett. Azzal is szembesültem, hogy hiába vannak összegyűjtött és kidolgozott anyagaim, a gyerekek egyéni fejlesztési igényéhez igazodva, folyamatosan új és újabb feladatlapokat kell készítenem. Szerencsémre egyik kedves barátnőm megajándékozott egy fénymásológéppel. A létszám tovább bővült, kinőttük a helyet, keresnem kellett egy alkalmasabbat.

BŐVÜLÜNK

2015. novembertől Veszprém belvárosában, egy kis irodaházban béreltem ki egy nagyobb termet. Itt már 8 fős csoportokkal tudtam dolgozni. A nyár folyamán matematika-életvitel táborok szervezésével tudtam a gyerekeknek hasznos időtöltést nyújtani. A 2016 szeptemberében induló tanévben már hetente 20 órát tartottam, fele arányban 8. osztályos felvételizőkkel. 2017 tavaszán találkoztam Szaksz Balázs kollégámmal, aki éppen új kihívást keresett magának. Szeptembertől ő lett a veszprémi Minerva magyar nyelv tanára. Összedolgozva így már komplett középiskolai felvételi felkészítést tudtunk megvalósítani. Az év folyamán egyre több középiskolás jelentkezőm is akadt, akiket én már nem tudtam vállalni. Keresnem kellett egy alkalmas segítő társat, akit meg is találtam Kovács Előd, a Pannon Egyetem mesteroktatója személyében. Ettől kezdve, az elért ismertségünknek köszönhetően, sorban jelentkeztek nálam a csatlakozni kívánó kollégák. Egyúttal ki is nőttük a helyünket, rajtam kívül senkinek nem voltak ideális örülményei. 2018 februárjában felkeresett egy úr, hogy hallott rólunk, szimpatikus neki amit csinálunk, támogatni akarja a munkánkat. Kiderült, Ő Siliga Sándor ingatlanbefektető cégtulajdonos. Átlátva a problémánkat, Sándor nagyvonalúan felajánlotta, hogy a cége megvásárol egy olyan eladó ingatlant, amely alkalmas a számunkra, és bérbe adja nekünk.

MINERVA-HÁZ

2018 júniusában birtokba vehettük a veszprémi belváros sétálóövezetének egyik impozáns, 4 szintes irodaépületét. A nyári táborokat már itt tartottuk. Az augusztus végi tananyagfrissítők után, szeptembertől 16 kollégával indult el a munka, a tehetséggondozás, felvételi és érettségi felkészítés, nyelvtanulás és számos szakkör jellegű foglalkozás. Korábbi kolléganőm, B. Viz Erzsébet angoltanárnő harmadik főállású magántanárként csatlakozott hozzánk. A 2018/19-es tanév során hetente átlagosan 350 tanítványt fogadtunk az épület falai között. A munkánkat külsős fejlesztőpedagógus, gyermekpszichológus munkatársak is segítik. Így megvalósult az az elképzelésem, hogyha egy szülő hozzánk fordul a gyermekével kapcsolatos problémájával, akkor mindenben tudunk nekik segítséget nyújtani. Ezt szeretnénk kiterjeszteni az ország más településeire, és ebben is jó úton haladunk. Már Budapesten és Kiskunhalason is van franchise pontunk, tagozatunk. Egy franchise rendszer keretében szeretnénk az egész országot behálózni, hogy minél több helyen vehessék igénybe azokat a szolgáltatásokat, amiket nyújtani tudunk.

2022-től Morita Tomoko létrehozta a Japán Centrumot, ami helyileg nálunk működik és a Minerva Tanulási Alternatíva Alapítvány segíti a munkáját. Nagyon színvonalas programokat szervez, a Minerva-ház közvetlen közelében egy Japán kertet is kialakítottak.

Bándi Klára
A Minerva Tanulási Alternatíva alapítója és szakmai vezetője
Veszprém, 2024. július 25.

Bemutatkozás

„Gondozzuk a tehetséged!”

CÉLUNK

Egy pedagógus élete, ha nem is annyira, mint Indiana Jones-é, de tele van kihívásokkal: ahány diák jár egy osztályba, annyiféle személyiséggel, képességgel és érdeklődési körrel kell zsonglőrködnie úgy, hogy senki se essen le (avagy maradjon le) és mindenki felrepülhessen a magasba (avagy legyen sikerélménye). A Minerva Tanulási Alternatíva magántanáraiként arra törekszünk, hogy az iskolában kapott alapokra építsük a gyerekek érdeklődésének megfelelő tudásbázisát, a tehetségeket tovább gondozzuk, míg a tanuló az általa egyénileg kitűzött célt el nem éri, legyen szó a középiskolai felvételiről, érettségiről vagy akár egy sikeres nyelvvizsgáról. „Minden sikeres vállalkozás mögött egy garázsajtó áll”. Mind ismerjük azokat a kis szobából vagy garázsból induló, mára már milliárdokkal rendelkező cégeket, mint az Amazon, Google vagy Apple, amelyekben az a közös, hogy mindig csak egy kis lépéssel ugyan, de jobbá és könnyebbé szerették volna alakítani a környezetünket. A siker szerintünk nemcsak a jó érdemjegyekben, dobogós helyezésekben vagy arany kupákban rejlik, hanem az örök kíváncsiság és felfedezőkedv megtartásában vagy újraélesztésében. A listázható eredmények hajszolása helyett a természetes tudásvágy megőrzését tűztük ki célul, amely által szert tesznek az önfejlesztés képességére is, hogy idővel minél nagyobb szeletét fedezzék fel a világnak.

HOGYAN TANÍTUNK?

Az iskolai órák után, délután zajlanak a foglalkozások kisebb csoportokban, a tantárgyak jellegét figyelembe véve maximum 8 fővel. A fiatalok igényei szerint kialakított környezetben, barátságos, könnyedebb légkörben zajló 50 perces órák alatt a diákok az egyéni tempójuk szerint dolgoznak a pedagógus folyamatos kontrollja mellett. Az egyéni
foglalkozásokon néha előforduló nyomasztó figyelmet felváltja a csoportba, közösségbe tartozás kellemes légköre.
A változatos módszereken felül nagy hangsúlyt fektetünk a koncentrációs képességet fejlesztő gyakorlatokra, valamint stresszkezelő technikákra, amelyek segítségével a diákok gond nélkül vehetik a verseny- és vizsgaszituációkat.

Horváth Brigi mentális tréner megtanítja a diákokat olyan fogásokra, amivel átformálhatják a gondolataikat, hogy ne szorongjanak, ami a teljesítményüket javítani fogja. A csoportban tanulóknak az új barátságok kialakításán túl, és a szociális fejlődésén kívül, alkalmuk nyílik arra, hogy a más iskolákba járó diákok megismerésével el tudják helyezni
a saját tudásukat a korosztályukban, kialakuljon a helyes önértékelésük, amely már egy belső, fokozódó motivációt adhat a gyerekeknek a gyakorlási folyamatokban.

AZ ÓRÁKON KÍVÜL...

Nyári táborok szervezésével igyekszünk még színesebbé tenni a gyerekek szünidejét. A matematika-életvitel táborok alatt fedeztük már fel a tökmagolaj- vagy a bútorgyártás rejtelmeit, hallgattuk a nyomdagépek zakatolását, meséltek nekünk a méhészetről, jártunk kutyaiskolában, főztünk közösen és vágtunk neki biciklitúrának is. A legmelegebb hónapok során a diákok kipróbálhatták magukat a kreatív újságírás területén és az angol kommunikációjukat is fejleszthették.

A jövőben szeretnénk hangsúlyt fektetni különféle kulturális eseményekre, mint filmklubok, felolvasóestek, de örömmel fogadunk minden fajta kezdeményezést, amellyel színesíteni tudjuk a programok palettáját.

„FELNŐTTGONDOZÁS”

Elengedhetetlennek tartjuk a szülőkkel való szoros kapcsolattartást, amely során folyamatos tájékoztatást tudunk adni a gyermekek haladásáról, fejlődéséről; emellett a gyerekeket érintő legfontosabb eseményekről, feladatokról – pl. ismertetjük a középiskolai felvételi körülményeit, segítünk mérlegelni a továbbtanulási lehetőségeket, és kérésre- kérdésre hasznos tanácsokkal látjuk el őket. A szülők további támogatása érdekében klubokat és esetlegesen felmerülő problémákkal foglalkozó előadásokat szervezünk, melynek keretein belül tapasztalatcserére is kínálunk lehetőséget. A programsorozatunk Csergőffy Dóra gyermekpszichológus „Elég jó szülő vagyok-e?” c. vitaindító bemutatójával vette kezdetét.

Tanulási alternatíva