Ezek a foglalkozások azon fiatalok számára ajánlott, akik nyolcadikban felvételi vizsgát szeretnének tenni angol nyelvből valamelyik gimnáziumban. Az órák 3 – 6 fős csoportokban folynak, melyek keretében a felvételi vizsga témaköreit, feladatait dolgozzuk fel, lehetőséget biztosítva arra, hogy mindenki kellő jártassággal, magabiztossággal tudjon helyt állni a vizsga kihívásainak.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal. Kis csoportban dolgozunk (max. 6 fő), egyénre szabottan, ami nagyon tetszik a gyerekeknek, inspirálja őket. Közben megismerkednek más iskolák diákjaival, új barátságok is szövődnek, megismerik leendő osztálytársaikat.
A nyelvvizsga megszerzése és az érettségire való felkészülés nagy kihívás a fiatalok többségének. Ma már egy használható idegen nyelv elsajátítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy érvényesülni, boldogulni tudjunk a korban, melyben élünk.
4 – 6 fős csoportokban, közép- és felsőfokú nyelvvizsgára, közép- és emelt szintű érettségire és akár előrehozott érettségire (osztályozó vizsga letételével egybekötve) készülünk, a kimeneti céloknak megfelelően.
Az órák 50 (illetve 75) percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal. Kis csoportban dolgozunk (max. 6 fő), egyénre szabottan, ami nagyon inspirálóvá és hatékonnyá teszi a felkészülési folyamatot.
Kiscsoportos foglalkozások keretében, az iskolai tananyag kiegészítésével, elsősorban a kommunikatív készségek fejlesztését tartjuk szem előtt, megalapozva a tényleges nyelvhasználatot. A gyerekek merjék használni a célnyelvet, melyhez a szókincs fejlesztésén kívül szituációs feladatokkal, játékokkal kerülhetnek közelebb.
A csoportok a gyerekek életkora szerint vannak összeállítva, igazodva az egyéni igényekhez, illetve a kimeneti célokhoz. Azoknak a gyerekeknek, akik általános iskola után szeretnének nyelvi vonalon továbbtanulni, hetedik osztálytól lehetőségük van célirányos felvételi előkészítő foglalkozásokon részt venni.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal. Kis csoportban dolgozunk (max. 6 fő), egyénre szabottan, ami nagyon tetszik a gyerekeknek, inspirálja őket. Közben megismerkednek más iskolák diákjaival, új barátságok is szövődnek.
“One language sets you in a corridor for life. Two languages open every door along the way.”
‒ Frank Smith
Soha nem késő nyelvet tanulni.
Egy idegen nyelvet elsajátítani nem könnyű feladat. Rengeteg türelem, kitartás és kemény munka kell hozzá, de NEM lehetetlen küldetés.
Ha kedves leendő tanítványaink már túl vannak a diákéveken, de szeretnének a mai, határok nélküli világunkban utazni, kint tartózkodó barátokkal, rokonokkal angol nyelven kommunikálni, érteni és megértetni magukat, vagy csak gyakorolni és szinten tartani a már meglévő tudást, csatlakozzanak kis létszámú (4 – 6 fős) csoportjainkhoz.
Lehet teljesen kezdő, álkezdő vagy akár jártas a nyelvhasználatban, mindenki számára megtaláljuk a megfelelő csoportot, rugalmas időbeosztással.
A foglalkozások kommunikáció központúak, a hangsúlyt a tényleges nyelvhasználatra, a kifejezőképesség fejlesztésére helyezzük.
Abban hiszünk, ha valaki meri használni a célnyelvet, az már félsiker.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal. Kis csoportban dolgozunk (max. 6 fő), egyénre szabottan, ami nagyon inspiráló és hatékony fejlődést tesz lehetővé.
Emelt szintű érettségire felkészítés
Biológia
A biológia érettségi emelt szinten komoly felkészülést igényel a diákoktól. Az írásbeli vizsgán
nem csak tárgyi tudást, hanem többek között biológiai jelenségek, kísérletek és problémák
felismerését, értelmezésének képességét, adatok, grafikonok elemzését várják el a vizsgázótól.
A felkészülés során ezek elsajátítására is kiemelt figyelmet kell fordítani.
Amit a felkészítőről tudni érdemes:
az órák kétszer 50 percesek, heti egy alkalommal;
a foglalkozás első órájában az adott témakörhöz kapcsolódó elméletet ismételjük át a
tantárgy érettségi vizsgakövetelményének alapján, a második órában a témakörhöz
tartozó közép- és emelt szintű feladatokat, valamint saját összeállított feladatlapokat
oldunk meg;
a foglalkozásokon kis csoportban dolgozunk 3-8 fővel, így lehetőség van az egyéni
segítségadásra is;
a készülést tematikus tanulási terv alapján végezzük;
Kedves tanítványom!
Ha ezt a kurzust választod, hozz magaddal a foglalkozásokra:
– jegyzetfüzetet
– az aktuális témakörhöz tartozó korábbi iskolai jegyzetedet
A felkészítés szeptember elejétől az érettségi vizsgák kezdetéig tart.
Szeretettel várom leendő diákjaimat!
Tematikus emelt szintű érettségire felkészítő
12. osztályosok részére
A kurzus célja, hogy – az iskolai fizika fakultációt kiegészítve – a diákok rendszerezett, magabiztos tudásra tegyenek szert, emellett rutinossá váljanak az érettségin előforduló feladatok megoldásában, hogy a vizsgán lehetőleg már semmilyen meglepetés ne érje őket.
Mivel nincs felszerelt fizika szertárunk, a foglalkozásokon elsősorban az írásbeli vizsgarészre fogunk koncentrálni, a szóbeli vizsgával csak érintőlegesen fogunk foglalkozni.
A képzés nagy részében tematikus gyakorlással frissítjük fel az érettségi tananyagát, az utolsó néhány alkalommal pedig vegyes gyakorlással szilárdítjuk meg az ismereteket.
A tematikus gyakorlás három összetevőből áll. Először áttekintjük az aktuális témakör elméleti hátterét egy kb. 50 perces online órán. Ezt követően egy 2-szer 50 perces jelenléti foglalkozáson gyakoroljuk a feladatok megoldását. A felkészülés azonban csak a harmadik összetevővel együtt lehet igazán eredményes: a diákok otthoni önálló tanulásával és gyakorlásával.
Részletek:
A felkészítőnek előfeltétele az iskolai fakultáción való részvétel.
A felkészítő időtartama: a 12. osztály elejétől az érettségi vizsgáig.
Kis (5-9 fős) csoportban dolgozunk.
Elméleti órák: online, 1 ⋅ 50 perc hetente, valamelyik hétköznap 17:30-18:20 vagy 18:30-19:20 között, 1.750 Ft/alkalom.
Gyakorló órák: személyesen, 2 ⋅ 50 perc hetente, valamelyik hétköznap 16-18 óra között, 2 ⋅ 3.500 = 7.000 Ft/alkalom.
Az órák helyszíne a veszprémi Minerva Ház (Kereszt u. 7., 5. terem).
A szükséges felszerelés: tolltartó, szakköri füzet, A4-es mappa, függvénytáblázat, számológép.
Jelentkezés: szegedi.gabor@min-ta.hu
Szeretettel várom kedves diákjaimat!
TANÁROK:
Fizika szakkör felső tagozatosok számára, amelynek célja a diákok motiválása, érdeklődésük felkeltése, illetve mélyítése a fizika iránt.
A foglalkozásokat elsősorban 7-8. osztályosoknak ajánlom, de érdeklődő 5-6. osztályos diákok is jelentkezhetnek. A gyermekek az iskolai tanórákon megismerkednek a fizikai alapismeretekkel, a precíz definíciókkal, a matematikai alakban megfogalmazott törvényekkel, de a kísérletezésre és az érdekességekre sajnos nem mindig jut idő. Ezért a diákok gyakran nehéznek, száraznak és unalmasnak tartják ezt a tantárgyat.
Ezen a szakkörön ezzel szemben az érdekes kísérleteké lesz a főszerep, amelyek a nagyobb kihívást jelentő tanórai munkához is lelkesedést, lendületet adhatnak. Fontosnak tartom, hogy a megvizsgált jelenségekre magyarázatot adjunk, de nem célunk sem a fogalmak precíz definíciójának, sem a törvények matematikai alakjának ismerete. Ehelyett közérthető megfogalmazásokkal és ábrákkal fogjuk megfejteni a jelenségek hátterét.
A szakkör révén a diákok számos hasznos tapasztalatot szerezhetnek a kísérletezés terén; megismerhetnek rengeteg jelenséget és azok szemléletes magyarázatát; továbbá sokat fejlődhet a fizika tantárgy iránti szeretetük. Mindez segíthet nekik abban is, hogy az iskolai tanórákon még eredményesebbek legyenek. Részletek:
Szeretettel várom kedves diákjaimat!
Saját iskolájukban nincs japán nyelvoktatás, de mégis szeretnének érettségi vizsgát tenni?
Van rá lehőség!
Felkészítés az érettségire, illetve az osztályozóvizsgára, aminek megléte feltétele az érettségi vizsgán való részvételnek.
Bevezető mini kurzus:
Ha nem szeretne végigjárni egy teljes kezdő kurzust, vagy nem biztos benne, akkor itt bele lehet kóstolni.
A három alkalom alatt kis bevezetőt kaphat a japán nyelvből és kultúrából.
A képzési alkalmak 2 x 45 percesek. Egy csoport minimum 2 főtől indul.
Kezdő, alap és haladó szintű nyelvtanfolyam:
Minden japán iránt érdeklődő számára nyitott tanfolyam. A képzési alkalmak hetente egyszer 2 x 45 percesek. A kurzus végére, 30 alkalom után a Hiragana és Katakana írások mellett 100 db írásjegyet (Kandzsi-t) is megismernek a hallgatók. Egy csoport minimum 4 főtől indul.
Vizsgafeladat megoldó kurzus, magánóra keretében.
A kémia érettségi közép- és emelt szinten is nagy kihívás elé állítja a vizsgázókat. Az iskolai tanórák időkeretében a vizsgakövetelmény elvárásait nehéz elsajátítani. A felkészítő foglalkozásokon hangsúlyt fektetünk többek között a számítási feladatok, valamint az elemző, anyagok összehasonlítását igénylő feladatok, esettanulmányok gyakorlására.
Amit a felkészítőről tudni érdemes:
Emelt szintű érettségire felkészítés
Kémia
A felkészítés olyan 12. osztályosok számára indul, akik a középiskolában kémiából
fakultációra járnak. A kurzus célja, hogy a diákok a meglévő ismereteiket elmélyítsék és kellő
rutint szerezzenek a feladatok megoldásában.
A tematikus foglalkozások kétszer 50 percesek. Az első órában az adott témakör elméleti
ismereteit vesszük át, a második órában elsősorban számítási feladatokat oldunk meg. A
szóbeli vizsga kísérleteinek elméleti hátterét megbeszéljük a foglalkozásokon, de a
kísérleteket nem tudjuk elvégezni a feltételek hiánya miatt. A kurzus utolsó foglalkozásain
ismétlésként minden témakört tartalmazó feladatsorokat oldunk meg.
Célom, hogy segítségemmel diákjaim sikeres emelt szintű érettségit tegyenek, de ehhez
szükséges az önálló otthoni gyakorlás is.
Kedves tanítványom!
Ha ezt a kurzust választod, hozz magaddal a foglalkozásokra:
– jegyzetfüzetet
– az aktuális témakörhöz tartozó korábbi iskolai jegyzetedet
– számológépet
– periódusos rendszert, függvénytáblázatot
A felkészítés szeptember elejétől az érettségi vizsgák kezdetéig tart, kis létszámú, 3-6 fős
csoportban.
Szeretettel várom leendő diákjaimat!
2024-től emelt szinten is változik a magyar nyelv és irodalom érettségi. Ez az első igazi megmérettetés a diákok életében, hiszen továbbtanulásuk szempontjából meghatározó jelentőséggel bír.
Négy óra alatt kell megoldaniuk a három különböző típusú feladatból álló vizsgát. Először egy szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor megoldását várják a vizsgázótól, ahol a bázisszöveg irodalmi vagy nyelvi témájú esszé, értekező próza vagy szépirodalmi alkotás is lehet. (Itt nemcsak a szövegértésre, hanem a nyelvi ismeretekre és az irodalmi műveltségre irányuló kérdéseket is egyaránt tartalmaz a feladatsor.) A második részben műértelmező szöveget kell alkotniuk a tanulóknak: vagy egy adott mű többszempontú elemzése, értelmezése, értékelése, vagy két adott mű (műrészlet) több szempontú összehasonlító elemzése, értelmezése a cél. A harmadik, egy reflektáló szöveg írása, amely érvelés vagy véleménykifejtés egy adott irodalmi, kulturális, esztétikai, bölcseleti, etikai kérdésre, jelenségre. Tehát igazán komplex készségeket, képességeket igényel az emelt érettségi megírása.
A magyar nyelv és irodalom érettségi felkészítő tanfolyam kis csoportokban (max. 4 fő) zajlik, amelyek során kimondottan az írásbeli érettségi feladataira koncentrálunk.
A foglalkozásokon célként jelöljük meg azoknak a kompetenciáknak az elsajátítását, amelyek a kiváló emelt szintű érettségi megírásához szükségesek: információk feldolgozása és megítélése; célirányos és mérlegelő használata; személyes állásfoglalás kialakítása különféle gondolatokról, ismeretekről, véleményekről; a gondolatmenet, a kifejezésmód, a műfaj, a szerkezet, a grammatikai szerveződés, a stílus jelentéshordozó szerepének megfogalmazása szépirodalmi, szakmai-tudományos, publicisztikai és gyakorlati szövegek értelmezésével, összehasonlításával, értékelésével; annak bemutatása, hogyan hordozza és fejezi ki az irodalom különböző korok és emberek tapasztalatait, élményeit, gondolatait, erkölcsi megfontolásait stb. Az írásbeli szövegalkotás során elvárt a széleskörű olvasottságon alapuló tájékozottság és személyes vélemény megfogalmazása a különböző témákban és különböző műfajokban.
A kurzus gyakorlatorientált. Ajánlott már 11. évfolyamon elkezdeni a felkészülést a vizsga komplex volta miatt. Fontos, hogy a diákok felszabadultan, harmonikusan érezzék magukat a foglalkozásokon, mert ez elengedhetetlen feltétele a sikeres tanulásnak – az órák ennek tükrében zajlanak.
Korosztály: 11., 12. évfolyam, illetve szintemelő vizsgára készülő érettségizettek részére
Kurzus időtartama: heti egy alkalom (60 perc)
2024-től középszinten is változik a magyar nyelv és irodalom érettségi. Ez az első igazi megmérettetés a diákok életében, hiszen továbbtanulásuk szempontjából meghatározó jelentőséggel bír.
Négy óra alatt kell megoldaniuk a két feladatlapból álló vizsgát. Míg az elsőben a szövegértési feladatsor nyelvtani feladatokkal egészül ki és egy irodalmi-műveltségi tesztet is ki kell majd tölteniük (90 perc), addig a második részében műértelmező szövegalkotás vár a diákokra (150 perc).
A magyar nyelv és irodalom érettségi felkészítő tanfolyam kis csoportokban (max. 4 fő) zajlik, amelyek során kimondottan az írásbeli érettségi feladataira koncentrálunk.
A foglalkozásokon gyakoroljuk a szövegértési feladatokat (megismerkedünk a szövegértési kérdések típusaival), és felelevenítjük a leíró nyelvtan szabályait. Igazi kihívást jelent az eddigiekhez képest, hogy az irodalmi feladatlapban “műveltségi teszthez” hasonló alapon kérdeznek a diákoktól, szinte bármit, pl. nem csak a memoriterek, a kötelező olvasmányok is előkerülnek. A kurzus során ezekhez generált tesztfeladatokkal szintetizáljuk az ismereteket. Továbbá a műértelmező és a témakifejtő esszé sajátosságait is átvesszük a gyakorlatban.
Ajánlott már 11. évfolyamon elkezdeni a felkészülést: a sokrétű feladatok megismerése, a dolgozat megírásának „megtanulása”, és az idő beosztása hosszú folyamatot igényel. A biztos tudás, a rutinos feladatmegoldás, az ismeretek analízise, szintézise ezzel válhat stabillá.
Fontos, hogy a diákok felszabadultan, harmonikusan érezzék magukat a foglalkozásokon, mert ez elengedhetetlen feltétele a sikeres tanulásnak – az órák ennek tükrében zajlanak.
Korosztály: 11., 12. évfolyam
Kurzus időtartama: heti egy alkalom (60 perc)
Középiskolai felvételire felkészítés
A magyar nyelvi középiskolai felvételi rendkívül sokrétű. Méri a diák általános nyelvi intelligenciáját és nyelvtani ismereteit; érinti a szépirodalmi műelemzés kérdéskörét; szövegértési feladatot is tartalmaz, végül a diákoknak érvelő szöveget kell alkotniuk. Egy ilyen típusú feladatlapot csak komoly felkészülés, sok gyakorlás után lehet sikeresen megoldani.
A foglalkozásokon koncentrációs gyakorlatok beiktatása mellett a felvételi feladatköreinek megfelelően, tematikusan haladunk előre az anyagban. Nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni tudás megalapozására. Folyamatosan ellenőrizzük a tanulók munkáját, segítséget nyújtunk számukra.
Fontos, hogy a gyerekek felszabadultan, harmonikusan érezzék magukat az órákon, mert ez elengedhetetlen feltétele a sikeres tanulásnak – az órák ennek tükrében zajlanak.
Hatodikban és hetedikben tematikus Minerva feladatsorok segítségével átismételjük a tananyagot, amire majd nyolcadikban építünk, valamint az aktuális iskolai tanagyagot erősítjük meg. A feladatsorok már hetedikben és hatodikban is a felvételi típusfeladatokra épülnek. Emellett szövegértési és verselemzési gyakorlatokat végzünk.
Nyolcadik év első felében a diákok a felvételinek megfelelő szintű feladatlapokat kapnak, amelyekkel tematikusan átismételjük és megerősítjük a felvételi témaköröket (nyelvi logika, közmondások, nyelvészet, szövegalkotás, szövegértés…), végül, a felvételi előtt komplex feladatlapokkal készülünk a megmérettetésre.
Az órák 50 percesek, heti 1 alkalommal. A csoport létszám maximum 8 fő.

A kiscsoportos korrepetáló foglalkozáson lehetőség nyílik a 5-8 évfolyamos gyerekek számára az éppen aktuális tananyag átnézésére és elmélyítésére.
Mindenki a saját témáját hozza, és ezen belül kap gyakorló feladatokat, egyedül vagy csoportban gondolkodva.
Az órák 50 percesek, heti 1-2 alkalommal. Kis csoportban dolgozunk (max. 3 fő), egyénre szabottan, ami nagyon hatékonnyá teszi a munkát.
A gyerekek nagy kihívásnak vannak kitéve az utóbbi években. Nőtt a leterheltségük és az irántuk mutatott elvárás. Ennek csak akkor tudnak megfelelni, ha
Ezek fejlesztése érdekében indítjuk a tehetséggondozó matematika szakkört, ahol a tematikus matematika feladatok mellett koncentrációs gyakorlatok és relaxációs technikák is beiktatásra kerülnek. Egy-egy feladat kapcsán megbeszélünk további problémákat, átismételjük a hozzá kapcsolódó ismereteket.
Készülünk majd adott versenyekre, ez mindig a csoport összetételétől és igényeitől függ, de nem a versenyzés az elsődleges cél. A gondolkodásuk fejlesztése a fő irányvonal, amelyet megfelelő típusú feladatokkal és játékokkal tudunk elérni.
Az órák 50 percesek, heti 1 alkalommal. Kis csoportban dolgozunk (max. 8 fő), egyénre szabottan, ami nagyon tetszik a gyerekeknek, inspirálja őket. Közben megismerkednek más iskolák diákjaival, új barátságok szövődnek.

Ez a foglalkozás azoknak a tizenegyedikes tanulóknak ajánlott, akik a matematikával szeretnének továbbtanulni főiskolán, egyetemen. A maximum 6 fős csoportok a magasabb fokú matematika mellett a szóbeli érettségire is készülnek.
Az 50 perces foglalkozásokon a tanulók egyénre szabottan dolgoznak, önállóan, folyamatos kontroll alatt. Az utolsó két tanévben fontos feladat a tanulók koncentrációs képességének fejlesztése és segítséget kapnak abban is, hogy megszokják és kezelni tudják a szóbeli érettségi vizsgán fellépő stresszhelyzetet.
Lehetőséget biztosítunk a tanév közi szünetekben intenzív tréningekre is.
Középszintű érettségire felkészítés
Az érettségi vizsga nagyon fontos mérföldkő a középiskolások életében. A matematika vizsgaeredmény beleszámíthat a felvételi pontszámba, ezért a minél jobb eredmény elérése a cél.
Ezért már kilencedik és tizedik évfolyamon is fontos a folyamatos haladás és a tananyag pontos elsajátítása. A magabiztos, készség szintű tudás, a logikus gondolkodás elengedhetetlen az érettségi vizsgán az addig ismeretlen feladatok megoldásakor.
Ennek érdekében a maximum 8 fős csoportokban a tanulókkal egyéni ütemben, egyénre szabottan haladunk. A tanulók olyan feladatlapokat kapnak az egyes órákon, ahol az iskolában megszerzett tudásmorzsákat lesznek képesek – akár – önállóan, tanári kontroll alatt összerakni, és általuk a feladatokat megoldani.
A többeknél felmerülő nehézségeket közösen megbeszéljük, ha szükséges, új nézőpontból igyekszünk megvilágítani.
Fontos a pozitív hozzáállás, ezért is preferált az érettségire felkészítő foglalkozás elnevezés a korrepetálás helyett.
Lehetőség van heti egy ill. kettő foglalkozásra is járni, igény szerint, ezt az egyéni haladás lehetőségével biztosítjuk. Így fordulhat elő, hogy az egy csoportba járó tanulók más-más feladatlapon dolgoznak az 50 perc alatt. Célunk, hogy azok a diákok is jól érezzék magukat az órák alatt, és önbizalmuk növekedjen, akik korábban kudarcként élték meg a matematika tanulását.
A diákok koncentrációs és stressz tűrő képessége fejleszthető, sőt, szükséges is fejleszteni, hiszen a megmérettetésekkor (iskolai dolgozatok, majd az érettségi) a tudás mellett erre is nagy szükségük lesz. Ennek érdekében óráinkat ezek fejlesztésére szolgáló pár perces gyakorlatokkal kezdjük.
Tizenegyedik évfolyam második félévében már előtérbe kerül a tematikus tananyag ismétlése, melyet tizenkettedik évfolyam novemberére befejezünk. Utána már érettségi feladatsoroknak megfelelő feladatlapokat oldunk meg, emellett megtanuljuk a gazdálkodást a vizsgaidővel.
Lehetőséget biztosítunk a tanév közi szünetekben intenzív tréningekre is. Ez a végzős, közvetlenül érettségi előtt állóknak ajánlott. Míg az őszi és téli szünetben témánként rendszerezett érettségi feladatok kerülnek terítékre, addig a tavaszi szünetben komplett érettségi feladatsorokat oldanak meg a tanulók, kipróbálva ezzel magukat az igazi megmérettetés előtt.
TANÁROK:
A középiskolai felvételi nagy kihívás a gyermekek többségének. 45 perc alatt kell 10 feladatot megoldaniuk úgy, hogy közben izgulnak, tudják, hogy nagy a tét. A matematika felvételit másodikként írják (először magyarból lesz számonkérés), így már fáradtabbak is.
Erre a megmérettetésre nem csak a tananyag biztos ismerete szükséges, hanem kellő önbizalom, gyorsaság, stressztűrés, döntési és nagyfokú koncentrálási képesség.
A felkészítő tanfolyamon koncentrációs gyakorlatok mellett tematikus feladatokat is oldanak a gyerekek. Egy-egy feladat kapcsán megbeszélünk további problémákat, átismételjük a hozzá kapcsolódó ismereteket. A stresszoldáshoz relaxációs technikákat is tanítunk.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal.
Kis csoportban dolgozunk (max. 8 fő), egyénre szabottan, ami nagyon tetszik a gyerekeknek. Közben megismerkednek más iskola diákjaival, esetleg leendő osztálytársakkal, barátságok is szövődnek. A gyerekek minervás tanárok által összeállított feladatlapokat kapnak, önállóan dolgoznak, folyamatos kontrollálás alatt. Fontos tényező, hogy a gyermek jól érezze magát az órán, miközben intenzíven tanul.
Hetedikben tematikus feladatsorok segítségével átismételjük a tananyagot, amire majd nyolcadikban építünk.
Nyolcadik év első felében kapják már a felvételinek megfelelő szintű feladatsorokat, a felvételi előtt pedig a legnehezebb témakörök (szöveges, geometriai, mértékegységváltás…) válogatott feladatait.
A népszerű gimnáziumok tagozataira bejutni vágyók versenyfeladatokat is oldanak, mivel az utolsó 3 példa között ilyenek is szerepelnek.

A kiscsoportos gyakorló foglalkozáson lehetőség nyílik középiskolásoknak az éppen aktuális tananyag átnézésére és elmélyítésére.
Mindenki a saját témáját hozza, és ezen belül kap gyakorló feladatokat, egyedül vagy csoportban gondolkodva.
Az órák 50 percesek, heti 1-2 alkalommal. Kis csoportban dolgozunk (max. 3-5 fő), egyénre szabottan, ami nagyon hatékonnyá teszi a munkát.
Ezt a mobilis foglalkozási formát olyan diákoknak ajánljuk, akiknek:
7-12. osztályos tanulókat várunk ezekre az 50 perces foglalkozásokra, melyekre előzetes egyeztetés nem szükséges.
A foglalkozásokon mindenki az igényének megfelelő saját feladatot kap, egyénileg old meg példákat tanári figyelem (és ha szükséges, segítség) mellett. A foglalkozások szeptemberben kezdődnek, az idősávokról (amikor ez a szolgáltatás idénybe vehető) és a részletekről a magántanár telefonszámán vagy e-mail címén lehet érdeklődni, valamint itt, a honlapon is majd közzétesszük.
A képzés nagy részében tematikus gyakorlással frissítjük fel az érettségi tananyagát, az utolsó néhány alkalommal pedig vegyes gyakorlással szilárdítjuk meg az ismereteket.
A tematikus gyakorlás három összetevőből áll. Először áttekintjük az aktuális témakör elméleti hátterét egy kb. 50 perces online órán. Ezt követően egy 2-szer 50 perces jelenléti foglalkozáson gyakoroljuk a feladatok megoldását. A felkészülés azonban csak a harmadik összetevővel együtt lehet igazán eredményes: a diákok otthoni önálló tanulásával és gyakorlásával.
A képzés során minden résztvevő számára tematikus érettségi felkészítő feladatgyűjteményt biztosítok, amelyben a feladatok megoldása is megtalálható. Ezt a könyvet a diákok haza is vihetik magukkal, így otthon minden témakört tovább gyakorolhatnak a számukra szükséges mértékben.
A célunk az, hogy a diákok rendszerezett, magabiztos tudásra tegyenek szert, emellett rutinossá váljanak a matematika érettségin előforduló feladatok megoldásában, hogy a valódi vizsgán már lehetőleg semmilyen meglepetés ne érje őket.
A képzést kis, 5-9 fős csoportokban tartjuk, ami nagyon eredményessé teszi a közös munkát.
A foglalkozások a 12. osztály elejétől az érettségi vizsgáig tartanak.
Sok középiskolában nagyon jó lehetőséget kínál a nyelvtanulásra az első év, ahol emelt óraszámban tanulható két idegennyelv. A gyors tempó miatt azonban könnyű elveszíteni a fonalat.
Olyan diákoknak ajánljuk ezeket az órákat, akik úgy érzik, hogy egyre többet tanulnak, egyre nagyobb a káosz a fejükben, és az eredményeiken sem látszik a sok erőfeszítés.
Felnőttek jelentkezését is ide várjuk, ha hasonló nehézségekkel küzdenek és nem jutnak előbbre a tanulásban.
Kis csoportokban (3-6) végezzük a rendrakást. Megkeressük a jellegzetes hibákat, csapdákat, amit a német mindenki számára tartogat.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal.
Az általános iskolások számára az első nagy megmérettetés a középiskolás felvételi. A magyar és matematika feladatok mellett az intenzív nyelvi / nemzetiségi osztályok választása esetén, idegen nyelvből is jó eredményeket kell elérni a sikeres felvételihez.
Ezek az órák a 7. és 8. osztályosok felkészülését segítik kis csoportokban (3-6 fő).
A nyelvtani, szövegértési feladatok és a szóbeli témák mellett gyakoroljuk a magabiztos fellépést, próbáljuk oldani a félelmeket is.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal.
Nyelvvizsgákon, érettségin, de a mindennapi életben is nagy feladat, hogy megértsük az idegen nyelven hallott szövegeket. Azt mondják, hogy aki tud egy másik nyelven telefonálni, az felért a csúcsra, nehezebb feladata már nem lesz a nyelvtanulás során.
Ehhez nyújtanak segítséget a hallásértést segítő órák. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyik szöveget hallgatjuk a másik után. A szövegek szókincsét előkészítjük, és a szöveg meghallgatása után is gyakoroljuk.
Ez az óra tetszés szerint kombinálható az érettségire / nyelvvizsgára készítő órákkal, de önmagában is hasznos lehet.
Tankönyvekhez készült és vágatlan eredeti szövegeket egyaránt használunk.
A nyelvvizsgák témáin kívül tartunk kívánságnapokat is, ahol közösen választunk rövid, pár perces videofilmeket.
A csoport létszáma max. 8 fő.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal.
Munkavállalásnál a szaktudás mellett a nyelvtudás is meghatározza, hogy betöltheti-e a jelentkező a számára megfelelő pozíciót. Különösen igaz ez, ha külföldön keresünk munkát. Ilyenkor a Magyarországon szerzett végzettség elismeréséhez szükség lehet különbözeti vizsgára, amelynek gyakran feltétele a nyelvismeret igazolása.
Természetesen a magyar munkahelyeken is előnyös, ha anyanyelvükön tudunk beszélgetni a német partnerekkel.
A tudásszint alapján kialakított kis csoportokban (3-6 fő) az ügyintézés során és a mindennapi életben előforduló helyzeteket, B2-C1 szinten az üzleti kommunikációt is gyakoroljuk.
Igény szerint kezdő csoport indítására is van lehetőség.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal.
Felkészítés nyelvvizsgára, érettségire
(középszintű, emelt szintű érettségi, egynyelvű, kétnyelvű B2, C1 nyelvvizsga)
Ezekben a kis csoportokban (3-6 fő), melyeket egy szintfelmérő teszt alapján alakítunk ki, a vizsgafeladatokat gyakoroljuk, átismételjük, rendszerezzük az eddig megszerzett tudást, pótoljuk a hiányzó részeket.
Megkeressük kinek mi az erőssége, és hol sebezhetőbb, hogyan tud a legeredményesebben felkészülni.
A nyelvtani, szövegértési feladatok és a szóbeli témák mellett gyakoroljuk a magabiztos fellépést, próbáljuk oldani a félelmeket is.
Az órák 50 percesek, heti 1 vagy 2 alkalommal.
TANÁROK:
A tapasztalatok szerint egyre több gyermek küzd a tanulás során fellépő kudarcélménnyel. Sok esetben a leterheltségen túl a háttérben a rossz tanulási szokások, illetve a helyes módszerek, szokások kialakulásának hiánya áll.
A tanfolyamok korosztályok szerinti bontásban (3-4. osztály, 5-7. osztály, 8-10. évfolyam), kis csoportos formában (maximum 8 fő) történnek, ahol segítséget adunk a diákoknak a helyes tanulási stratégiák elsajátításához.
A kurzusok igény szerint indulnak, 6 órásak, 2 napra elosztva (általában: péntek délután és szombat délelőtt, vagy két egymást követő szombat délelőtt, 2-szer 3 órában).
Az a célunk, hogy a tanulók: