Felvételi felkészítés? Minerva!

Miért érdemes a Minervában készülni a felvételire?

A felvételi nem ismételhető, ezért az arra való felkészülés különösen fontos.

Az általános iskolában a tananyag elvégzése mellett erre kevés idő jut. Tudják ezt a középiskolák is, ezért indítanak ingyenes felvételi felkészítő kurzusokat. Na meg azért, mert szeretnék a lehető legtöbb jelentkezőt maguknak megnyerni, hogy aztán a nagy merítésből a legjobbakat tudják beiskolázni. Nincs is ezzel semmi baj.

Az ingyenes tanfolyamokon kiváló kollégák foglalkoznak a 25-30 fős csoportokkal, próbálják a lehető legtöbbet kihozni a tanulókból, ami csak lehetséges. Nem az ő hibájuk, ha a motiválatlan, hiányos tudással rendelkező gyerekek hamar fonalat vesztenek, és csak a „részvétel a fontos” alapon unottan, kedvetlenül próbálnak a szülői elvárásoknak megfelelni. Ez egyrészt felesleges időpocsékolás, másrészt könnyen a továbbtanulási tervek súlyos kudarcához vezethet.
Sok városban persze nincs is más lehetőség. De hogyan döntene Kedves Szülő, ha megtudná, hogy az Ön településén létezik egy olyan alternatíva – nem ingyenes ugyan, de megfizethető –, amely biztosítani tudja gyermeke számára, hogy a felvételin a képességei szerinti maximális tudását nyújtsa?
Megnyugtatja a lelkiismeretét az ingyenes lehetőség? Inkább spórolna gyermeke jövőjén? Ha a válasz igen, akkor nincs értelme tovább olvasnia.

A Minerva Tanulási Alternatíva® módszer évek alatt került kidolgozásra azzal a céllal, hogy a felvételizők a lehető legjobban teljesítsenek a nagy napon. Miből áll ez?

filter_1 Kis csoportban, maximum 8 fő részvételével folyik a tanulás, azonos évfolyamú diákokkal. Miben tud többet nyújtani a tanár, mint a 30 fős felkészítők esetében?
A kis csoport előnyei:

  • tökéletes differenciálás
  • személyre szabott, egyéni ütemben haladás
  • személyes segítségnyújtás, fejlesztés
  • barátságos légkör, stresszmentes környezet.

A tanulók különböző iskolákból jönnek, különböző képességekkel és tudással. Van, aki az osztálya, esetleg az évfolyama legjobbja, a csoportban ez nem biztos, hogy így lesz. Szükséges, hogy lássa a hiányosságait, és ez ebben a környezetben inspirálja, nagyobb szorgalomra ösztönzi. Kialakul a gyerekekben egy helyes önértékelés, jobban el tudják helyezni a tudásukat az évfolyamukban. A közös cél összekovácsolja őket, barátságok alakulnak ki, sokan itt ismerik meg a leendő osztálytársukat. Nincs kényszer a csoportbeosztásban, így ha valaki nem érzi jól magát valahol, akkor választhat egy másik időpontot. Ez más tanulóközösségekben nem lehetséges.
Már 7. osztálytól javasoljuk a felkészülés megkezdését. A második félévtől kap teret ez az évfolyam, amikor a nyolcadikos maradó diákok átkerülnek a középiskolára felkészítő csoportokba.

filter_2 Koncentrálóképesség fejlesztése
Minden óra koncentrációs feladattal kezdődik, ami nagyban segíti a fejlődésüket. Gyorsabbak és magabiztosabbak lesznek, közben minden tanuló feljegyzi, nyomon követi a saját haladását. Hónapok alatt olyan nagy mértékű fejlődést mutatnak, ami a többi tantárgy tanulásának sikerességében is hamar megmutatkozik, és a későbbi tanulmányaik során is segíti őket.

filter_3 Empatikus, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tanárok segítik a gyerekeket az előrehaladásban. Motivációs rendszerrel is ösztönzik őket a jobb teljesítményre.
Ám nem csak a tudásukkal, hanem a lelkükkel is törődnek. A kamaszkori hangulatingadozásokat is tudják a helyükön kezelni. Néha elég egy jó szó, egy dicséret, biztatás, egy kis beszélgetés. sentiment_satisfied_alt

filter_4 Tanáraink régóta foglalkoznak felvételire felkészítéssel, tapasztalataikból olyan hasznos praktikákat adnak át az egyes feladatok megoldásával kapcsolatban, amivel a tanítványok előnyt szerezhetnek a felkészítésre nem járó társaikkal szemben. A felkészülés előre kidolgozott tematika szerint történik, mely során lehetőség nyílik a hiányosságok pótlására is.

filter_5 Mentális felkészítés
A középiskolai felvételi nagy terhet jelent a gyerekek és a családjaik számára. Az iskolai tanórák után fáradtan kell a diákoknak még további erőfeszítést tenniük, mert tudják, hogy nagy a tét.
Sokan képtelenek a felvételi nyomását elviselni, szorongani kezdenek, alulértékelik magukat, ami akár kórossá is válhat. Ezt megelőzendő a Minervában mentális felkészítés is folyik, hogy a gyerekek megtanulják kezelni a stresszt. A felvételi eredményességét nagyban a mentális állapotuk határozza meg. A diákok a foglalkozásokon is végeznek lazító és légző gyakorlatokat, de mentális trénerünk egynapos intenzív kurzusára is jelentkezhetnek.

filter_6 Szülők támogatása
A szülőket bevonjuk a gyermekkel kapcsolatos folyamatokba, partnerként kezeljük őket, hisz csak a segítségükkel tudunk eredményt elérni.

  • Eközben folyamatos visszajelzést kapnak gyermekük előrehaladásáról.
  • A felvételi folyamatáról tájékoztató levelet kapnak (jelentkezés, iskolaválasztás stb.). Összegyűjtve megkapják a környék középiskoláinak tagozatairól és pontszámításáról a tudnivalókat röviden, érthetően.
  • Lehetőséget biztosítunk, hogy gyermekükkel részt vegyenek egy ingyenes, félórás, privát beszélgetésen, egyéni konzultáción. Ekkor átbeszélik a tanárral a továbbtanulási lehetőségeket és a további teendőket: a tanulónak mit kell még tennie, hogy elérje a célját, a középiskolák és azok szakjai között milyen sorrendet érdemes választania.
  • Az órák során a tanároknak van lehetőségük a tanítványaik bensőséges megismerésére. A szülő bármikor bizalommal fordulhat a tanárhoz akár nevelési kérdésekben is e-mailben, számíthat a megbízható szakmai és empatikus tanácsokra a tapasztalt nevelők – és mint gyakorló szülők – részéről.

filter_7 Magas fokú intenzitás
Heti 1 vagy 2 alkalommal 50 perces órán vesznek részt a tanítványok. Ilyenkor nagyon koncentrált, intenzív munka folyik, mely mégsem vesz el a délutánjukból sok időt. A megmaradt, vagy a hiányosságok pótlására kiadott feladatokat otthoni munkában kell elkészíteniük. Ezt a tanár számonkéri és ellenőrzi. Ezt is, és az órákon végzett munkát is, a tanár folyamatosan kontrollálja és értékeli, motivációs céllal jutalmazza. Elmarasztalást senki sem kap – nincs is rá szükség –, ellenben segítséget és biztatást mindenki, akinek szüksége van rá.

filter_8 Próbafelvételik
Célunk, hogy megtanítsuk arra a gyerekeket, hogy ne a körülmények uralják őket, hanem a nehézségeket kihívásként, megoldandó és megoldható feladatként éljék meg. Olyan szituációkat alakítunk ki több alkalommal a próbafelvételik során, amelyek felkészítik őket majd az éles helyzetben való megfelelésre. Ekkor még a felszínre kerülhetnek megértési vagy tudásbeli hiányosságok, melyek fókuszált gyakorlással kiküszöbölhetők.

  • És a leglényegesebb:

filter_9 Az eredményesség
2019-ben a veszprémi Minervában (matematika, magyar nyelv, angol nyelv, német nyelv, biológia, képzőművészet tárgyból) felkészített gyerekek 90%-a az első három helyen megjelölt tagozatra jutott be, 63%-uk pedig az első helyen megjelöltre. Mindig azt tartjuk szem előtt, hogy oda kerüljenek be a gyerekek, ahová menni szeretnének.
A Lovassy László Gimnáziumba – amely idén is Magyarország legjobb gimnáziuma lett a legjobbiskola.hu oldal szerint – 36 diákot vettek fel a Minervában tanulók közül, vagyis a felvettek negyed része a mi módszerünket vette igénybe a sikeres felvételihez.
A csoportjainkban együtt tanulnak a szakiskolába, technikumba, szakközépiskolába, szakgimnáziumba, gimnáziumba és elit középiskolába készülő tanulók. Mindegy, hogy kinek mi a célja, az a fontos, hogy elérje azt. Közben egymástól is sok hasznosat tanulnak: hozzáállást, törekvést, szorgalmat, kitartást, önbecsülést, tiszteletet, együttérzést, – egyszóval emberséget.


Cz. Nagyné Bándi Klára
A Minerva Tanulási Alternatíva alapítója és szakmai vezetője
Veszprém, 2020. január 5.